Művészetszimbolika kurzus - Keleti és nyugati mandalák - Előadás: június 16. 18:00

Szarvas Ildikó képzőművész művészetszimbolika kurzusának első témája, a Keleti és nyugati mandalák. Így ír bevezetőjében:

 „ A jelképek a mögöttük álló ideák kifejtésére szolgálnak.
Amint felfogtuk a jelképeket, elfelejtettük a szavakat, mihelyt felfogtuk az ideákat, elfelejtettük a jelképeket. Aki viszont a szavakba kapaszkodik, sosem foghatja fel a jelképeket, aki pedig a jelképekbe kapaszkodik, sosem értheti meg az ideákat.” 
– szólnak Vang Pi, az idő egy távoli helyéről közeledő szavai.

Ismeretlen ismerős körünkben a mandala.
A mandala szanszkrit kifejezés, szó szerinti jelentése: kör.
Jelképes tartalma szerint: egy térbeli rendszer vetülete, egy Világpalotáé, amely a Szellem-ember lakhelye.
A szimbolikus gondolkodás gyakorlata szerint, a Világpalota teste párhuzamos valóság Embervilágunk Test-palotájával. Ez a gondolat számos képi formában mutatta meg magát az idők során.
De miről ismerjük fel a Szellemember-lakhelyének képmásait az emberi szellem tömérdek tükörképei között?
Közös kalandozásra hívlak, a hindu Vastu lakhelytől Fludd kozmosz képeinek házáig.

Belépő: 1200 ft (vagy több vagy kevesebb, amennyit a pénztárcád épp megenged)
Hallgatóink a befizetéssel a Pillanat Művészeti Alapítványt támogatják! 

Előadás és magunkkal hozott tudásaink közös gyakorlása: 
 2011. június 16. csütörtök, 18:00, a Holdtölte energiájával a  

Várunk szeretettel a helyszínen!
Kép-mutatványos és szöveg-szövő:
Szarvas Ildikó képzőművész
http://www.pillanat.org

Lekszikov Attila Péter - Tarot alaptanfolyam 2011 május 26-27

Lekszikov Attila Péter - Tarot alaptanfolyam, két napos, 2011 május 26 és 27, csütörtök-péntek, 9-17:00



Alaptanfolyam 1. célkitűzése Azoknak, akik még nem rendelkeznek egyáltalán Tarot ismeretekkel, betekintést nyújt a Szimbolikus Szellemi Piramis rendszer alapkérdéseibe a Tarot 22 nagy arkánumán keresztül. 
Ennek alapján eldönthető, hogy érdekli-e a tanítványt ez a megközelítés, van-e affinitása, kellő kitartása és elkötelezettsége a folytatáshoz.


Ha valaki már ismer legalább egy Tarot rendszert, annak alkalma nyílik a Szimbolikus Szellemi Piramis rendszer szemléletének, egyedi megközelítési módjának megismerésére alapfokon.


Alaptanfolyam 2. célkitűzése Megegyezik az Alaptanfolyam 1 célkitűzésével, de a témakör a Tarot kis arkánuma.

Az alaptanfolyam után a magasabb szintű folytatás havonta egy alkalommal, vasárnapi napon lesz. A kezdőidőpont még nem dőlt el. Jelentkezni lehet: gosztonyi.timea@gmail.com


Bali Nóra előadása - KARMAASZTROLÓGIA: IRÁNYTŰ AZ ÉLETHEZ

2011 április 15 péntek 18:00
Napjainkban, ebben a felgyorsult és kiszámíthatatlanná vált világban egyre nagyobb szüksége van az embernek egy biztos belső iránytűre. Ehhez fontos az önismeret, amelyre nagyon sokféle módszert, technikát találhatunk.
Önmagunk megismerésének egyik lehetséges eszköze az asztrológia is.

A horoszkóp megmutatja, milyen tulajdonságokkal, milyen lehetőségekkel születtünk erre a világra. Az egyéni elemzés jó tükröt tarthat elénk, és könnyebben megérthetjük saját viselkedésünket és azokat az élethelyzeteket, amikkel rendszeresen szembesülünk.

A karmaasztrológiában fontos szerepet kap a felszálló és a leszálló holdcsomópont helyzete. Ezek azt mutatják meg, merre van a személyes boldogságunk kapuja, illetve hol van bennünk olyan gyenge pont, amelybe belecsúszva a nehézségekkel találkozunk.

A felszálló holdcsomópont jegye mutatja azokat a tulajdonságokat, amiket ebben az életben tanulnunk kell, a leszálló holdcsomópont pedig a gyengeségeinkre figyelmeztet.

Ezek nagyjából másfél évig azonos jegyben tartózkodnak, tehát egyfajta nemzedéki életfeladatot is jeleznek, de természetesen mindenki egyéni módon oldhatja meg ezt a feladatot.
Érdekes megfigyelni, hogy ismert emberek élete gyakran milyen jellemzően mutatja a holdcsomópontok által jelzett problémákat.

Az előadás folyamán példákkal sorra vehetjük, mikor hol tartózkodott a két holdcsomópont, és így tisztábban láthatjuk nemcsak a saját feladatunkat, hanem jobban érthetjük a családtagjaink, barátaink viselkedését is. Megérthetjük, hogy két azonos jegyben született ember miért találhatja meg egész máshol a boldogságát, ha a holdcsomópontjuk másfelé irányítja őket. Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu